I. évad I. rész

Holá!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a feliratkozást, és a +1. Sokat szenvedtem ezzel a történettel mire valami normális ki nem pattant furfangos fejecskémből. Sok munka árán meg lett az első rész is. Jó olvasást!

xoxo Evelin~

_________

Baleset~

Hasító fejfájás. Ez az első benyomásom a reggeli felkeléssel kapcsolatban. Ám ez valahogy most teljesen más. Próbálom kinyitni a szememet de hasztalanul. Valaki fogja a kezemet érzem meleg érintésén, hogy Kate az. Erősen megszorítom a kezét. A szemeim végre megadták magukat és idegtépő gyorsaságban nyílnak föl.

Igazam volt. Tényleg barátnőm ült mellettem egy széken a kezemet szorongatva. Tekintetem végigvezetem a karomon egészen Kate szoros fogásáig. Apró csövek állnak ki karjaimból, amik egy meglehetősen nagy gépbe vannak bevezetve. Kate felveti a fejét és megigazítja kócos haját. Amint meglát, rögtön szaladni kezd a szoba egyik ajtajához. Kimegy a folyosóra majd elkezd kiabálni.

-Valaki! Orvost! Felébredt!- Felébredt?! Körbenézek a szobában ami hófehéren ragyog. A mellettem lévő falon van egy ablak amin egy kis függöny van. Elkezdem mozgatni a fejem a másik irányba, ahol megakad a tekintetem egy fiún aki éppen engem vizslat. Göndör fürtös írisz szemű. Valahonnan ismerős. Ő is egy ugyanolyan ágyban fekszik mint én. Tekintetünk egybefonódik és így nézünk egymásra addig, amíg egy fehér köpenyes férfi be nem lép a szobába.

-Kisasszony ugye tudja, hogy nagyon szerencsés? Majdnem elvesztettük, de ön küzdött az életéért. Nem sokon múlt, hogy meghaljon.- lépett mellém, és a csöveket húzta ki belőlem amit meglehetősen egyáltalán nem fájt. Ahogy végignéztem a köpenyén szemem megakadt a névjegykártyáján. Dr. Freeman. Kikerekedett szemekkel olvastam le a kártyát. Végre leesett. Kórházban vagyok, de mit keresek én itt? Az este egy bulin voltam, majd egyszer csak rosszul lettem és... és... a kocsi! Emlékszem, hogy valaki elkezdett üldözni én meg rohantam. Egyszer csak az útra tévedtem ahol jött egy kocsi. Az utolsó kép arról az estéről egy erős fényű fényszóró.

-Oké, így most már rendben lesz egy ideig. Ha valami baj történne, nyomják meg ezt a gombot -mutatott az ágyam mellett lévő kis piros gombra- és a nővér máris jön.- ezzel kiviharzott a szobából. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem a bal oldalamon. Felhúztam a pólóm és szembesítenem kellett magam azzal, hogy tényleg megtörtént. Tényleg igazam volt. Fehér fáslival volt körbe tekerve a derekam, egészen a nyakamig. Könnyek szöktek a szemembe és rohamosan zúdultak le az arcomon. Miért történik ez velem? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Hirtelen elengedtem a pólóm alját és egy kérdő pillantást vetettem barátnőm felé. Rögtön vette a lapot, mellém lépet és nagyokat sóhajtott, hogy ne sírja el magát.

-Kate mi történt? Mi ez rajtam? Mi a fészkes fenének van rajtam egyáltalán?- halmoztam meg a kérdéseimmel.

-Semmire nem emlékszel?-

-Az este volt egy buli.- bólintott- én rosszul éreztem magam és hazaindultam. Aztán egy részeg barom elkezdett üldözni és... és... kifutottam az útra ahol jött egy kocsi... Ne!- néztem rá a magyarázásom közben- Elütött?- kérdeztem az összefoglaló kérdést. Csak bólintott egyet és könnyei utat találtak az arcán. Közelebb hajoltam hozzá, és karjaim közé vettem törékeny testét.

-Ha... Ha ott lettem volna és tököm rúgom azt a vadbarmot akkor ez nem történt volna meg.- szipogott bele a vállamba. Eltávolodtam tőle, de valami még mindig nem hagyott nyugodni. Körbenéztem, de csak Kate, én és a mellettem fekvő fiú volt benn a szobában -aki mellesleg még mindig minket bámult-

-Anyu? Apu?- néztem vissza Kate-re.

-Anyukád lent van a földszinten, hogy hozzon valami ehetőt, Apukád pedig a munkahelyén van, hogy el tudja intézni ezt a napot.- Ahogy kimondta barátnőm az utolsó szavát anya lépett be a szobába, kezében 3 csomag ennivalóval. Ahogy meglátott, hogy ébren vagyok, kiejtette a kezéből az uzsonnát és szaladni kezdett felém. Szorosan magához vont, és könnyei forró nyomot hagytak a vállamon.

-Semmi baj Anya! Itt vagyok, élek!- toltam el magamtól és belenéztem könnyes szemeibe.

-Kicsim, annyira hiányoztál!- vont magához szorosabban. E gyönyörű pillanatot egy fehér köpenyes orvos szakította félbe. Kitessékelte anyát és Kate-et, miszerint nem szabad túlterhelniük. Egyedül maradtam a kis szobában. Várjunk csak... nem is vagyok egyedül. A mellettem lévő ágyon még mindig ott vigyorgott rám a göndörke. Esküszöm valahonnan ismerem. Valahol már láttam a fejét és ami azt illeti nem akarok bunkó lenni, hogy megkérdezzem "Mégis ki vagy te?" mégis olyan szívesen megtenném.

-Annyira ismerős vagy...- rögtön szám elé kapom a kezemet. Nem lehet, hogy ki mondtam azt amit gondolok. Mégis mióta csinálom én ezt? Ránézek a fiúra aki rettentő furán néz rám.

-Tényleg nem ismersz?- szólal végre meg. Mély férfias hangja víz-hangzik a szobában. Most már nagyon idegesít. Jóképű, helyes. Mély rekedtes hang. Ajj, Amy gondolkodj már.

-Segítek. Egy bandában énekelek és lányok milliói rajonganak értem- gondolataim tovaszállnak amint ezt kimondja. Hát persze!

-Az egoista, nőcsábász aki a One Direction-ban énekel? Öhmm... Harry Styles ugye?- nézek rá. Kikerekedett szemekkel néz rám.

-Még egy lány szájából sem hallottam ilyen dolgokat. Ez tetszik.- mosolyodik el. Istenem. Ne foglalkozz vele, ne foglalkozz vele. Majd kibírom valahogy. Magam elé nézek ahol meglátok egy ajtót. Biztos az a "Fürdőszoba". Erőt véve magamon próbálok felállni kevés sikerrel. Felszisszenek amint felülök, de ekkor két kéz benyúl a térhajlatomba és menyasszony pózban felemel. Segítőm arcára nézek, aki nem más, mint Harry.

-Hova tetszik menni?- belepirulok cselekedetébe, és abba is amit mondani fogok.

-Oda!- mutatok az ajtó felé. Kinyitja, majd letesz a saját lábaimra.

-Köszönöm- néztem rá, és próbáltam ugratni. Az arca felé közelítettem, mintha megpuszilnám, viszont én nem vagyok ilyen könnyen lenyűgözhető. Gyors mozdulatokkal távolodtam el az arcától, és lökdöstem ki a "fürdőből". Ahogy becsukta maga után az ajtót, jobban szemügyre veszem a szobát. Rosszabbra gondoltam, de még mindig nem a legjobb. Egy kis kád van a sarokban, mellette egy csap és az fölött egy tükör. Kb. ennyiből áll az egész, na meg még egy WC-ből ami szintén a sarokban van. Elterelem a gondolataimat, és belenézek a tükörbe ahol nem ugyanaz a lány néz vissza rám, mint azelőtt. A jobb oldalamon van egy nagyobb horzsolás, és a kezemen is.

-Te jó istenem- kezdek el sírni amikor lepillantok a lábamra. Kék-zöld és piros árnyalat díszesíti.

-Minden rendben?- kopog be az ajtón Harry.

-Nem semmi sincs rendben! -fakadok ki a sírástól.- Hogy fogok meggyógyulni, vagy egyáltalán rendesen menni?- keservesen sírok. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, így a göndörke gyorsan be tudott jönni. Karjaiba zárt, mintha ismerném vagy 100 éve, és öribarik lennénk.

-Engedj el!- ütöttem egy nagyon picit a mellkasára, de igazából jól esett az ölelése. A testem feladta a szolgálatot, a lábaim remegni kezdtek. Észrevette, ezért még erősebben tartott. A végén nem bírtam megállni a lábamon, ezért megint felvett a két keze közé és megindult velem az ágy felé. Lerakott, és leült a mellette levő székre. Egy hajtincset a fülem mögé tűrt, majd adott egy puszit a homlokomra. Mégis mit képzel magáról? Azt hiszi minden lányt az ujjai köré csavarhat? Ha tehetném most arcon csaptam volna, de olyan hirtelen nyomott el az álom, hogy reagálni sem tudtam rá.